Rina

Az öcsém annyit mesélt már egy barátjáról, hogy majdnem – de csak majdnem – kíváncsi lettem rá. Mióta a barátai is mondogatni kezdték, milyen jó hely ez, és én magam is kivágytam Salsberybe, ugrottam egy uzsgyit, és már kint is voltam. Zenekarok mindenhol vannak, már csak azt kellett tudnom, felvételt nyerhetek-e. Ahogy elmentem, és utána kérdezősködtem, másnapra már be is hívtak, és felvettek gyakorlatra, így nem hiába függesztettem fel tanulmányaimat.

Saját albérletemből nagy üggyel-bajjal indultam el tesómé felé, fel sehol se találtam. Ahogy sétáltam, három pékség mellett jöttem el úgy, hogy azon bosszankodtam, hogy lehet, hogy a fuvolatanárom kevésbé elnéző a pékáruval szemben, mint a hastáncosnő, akihez táncra jártam. A toka titkai egy időre feltárulatlanok maradtak, ugyanis észrevettem egy magasabb jelzőkövön üldögélő lányt, és úgy döntöttem, megzavarom.

- Szia! Ne haragudj, meg tudnád mondani, merre van a Peter Hash Kollégium? – hajoltam felé mosollyal.

Leeresztette könyvét, és a háta mögötti épületre mutatott. Ahogy felnéztem, láttam, hogy simán leolvashattam volna a feliratot, erre itt zargatom a lányt. Bocsánatkérő mosollyal léptem hátra, megkerültem, és bementem.

Az első fotocellás ajtó kinyílt, a második nem. Felvont szemöldökkel, a batyumat hátrébb csúsztatva pillantottam hátra, de az első továbbra is nyitódott-csukódott mozdulataimra. Akkor vettem csak észre, hogy egy oldalajtó mögött egy srác ír valamit. Odasétáltam (az első ajtó megint kinyílt), és bekopogtattam.

Kinyitotta, és így szólt ki:

- A portásnak el kellett mennie, kis türelmet.

- Nem tudnál mégis beengedni? – kérdeztem rá. – Kis időre jöttem.

- Agyonvág a portás, ha megtudja – mondta tiltakozóan.

Már azzal akartam érvelni, hogy a portásnak nem kellene elmászkálnia, mikor még valaki érkezett, egy minden ízében veszélyesnek tűnő, hanyag járású, bevásárlószatyorral felpakolt fiú.

- Mozogj, Chuck! – förmedt rá az odabent ülőre.

- De akkor te maradj kint – nézett rám bizonytalanul Chuck.

- Felejtsd el – néztem vissza széles mosollyal hajamat kisöpörve arcomból.

Az ismeretlen most először ránézett Chuckra.

A fotocellás ajtó engedett, mire a srác elő furakodtam, és még előtte beléptem. Chuck kijött a portásfülkéből utánam kiabálni, hogy jöjjek vissza, de a liftre ügyet se vetve már az emeletre vezető lépcsőn voltam. A fordulóban meghallottam öcsém hangját. Furcsa módon alulról jött, kissé tompán. Ahogy visszanéztem, láttam, hogy őt is kizárták.

Mosolyogva figyeltem, ahogy bejutva szidni kezdi Chuckot (szerencsétlen srác), majd a maga trágár stílusában helyrerak maga körül mindenkit, leszidja az ismeretlent, amiért ott hagyta négy szatyorral.

- A lépcsőzés karcsúsít – üdvözöltem ekképp.

David leejtette mind a négy szatyrát, vigyorogja jött oda.

- Rina, ezt a kibaszást, hogy kerülsz ide?

- Te hívtál mindig – mondom nevetve, és fogadom csontropogtató ölelését. Meglapogatom a hátát, mire elenged. – Három sarokra lakok egy albérletben.

- Milyen? – érdeklődik. Az ismeretlen srác megáll tőlünk két méterre, szatyrát hozzácsapja öcséméhez.

- Pont hozzánk tették be az amatőr próbahelyszínt, amivel messzire elüldöznek. Amúgy tíztől csendrendelet van, úgyhogy a konzervatóriumban kell majd próbálnom – mesélem farmerom övtartójába dugva hüvelykujjaimat.

- Vagy kimész a természetbe – vont vállat. – Még jó, hogy nem zongorista vagy.

- Az is vagyok, egy kicsit – javítom ki.

- Ja, hagy mutassalak be Samnek – int David a srác felé „tudod, annak a szemnek” módon.

Igazából kissé csalódott vagyok. A kapós, vadulós Sam hagyja félresöpörni magát, és málhás szamarat játszik. Nem értem, miért olyan nagymenő a szemükben. Valószínűleg a kor teszi, ha az ő évfolyamukon vagy alább lennék, én is megnézném magamnak.

- Mutass – biztatom öcsém, amikor nem megy tovább.

- Sam, ő itt a nővérem, Rina. Rina, Sam.

- Örvendek – fordulok Samhez. – És kösz, hogy beengedtettél.

- Semmi – mormolja száját alig nyitva.

Önkéntelenül is hümmögök egyet, de azután teljes figyelmemet Davidre fordítom, aki a szatyrokat lent hagyva jön fel velem második emeleti szobájába, amin két másik sráccal osztozkodik.

- Na, milyen? – kérdezi izgatottan, amint magunkra maradunk a szobában.

- Nem rossz kis kollégium, de a portás eltűnt.

- Nem az, Sam!

- Kisöcsém – sóhajtok válaszadás előtt -, ez a srác csak egy srác.

- De nem!

- Remélem nem szerettél bele – utalok arra, hogy túl nagy jelentőséget ad neki.

- Figyelj, Sam…

- Te figyelj. Lent hagytuk.

- És? – értetlenkedik vérem. A buta.

- Semmi és, lent hagytuk, ennyit ér.

- Óh, nővérkém, azt hiszem, agyadra ment a fuvolád, más fuvolájával már nem is törődsz – oktat ki obszcén hasonlattal. – Ha törődnél, észrevennéd, hogy Sam nem egy senki.

Magamban mosolyogva adom át neki az epres krémest, amit még korábban vettem – nem hiába mentem ma tovább, tegnap óriási lakoma volt -, és kimegyek az erkélyre.

David továbbra is dumál erről-arról, örül a sütinek, felkiált, amiért a szobatársai nem hagytak neki cigit. Már tájékoztatnám, hogy a lent cigiző Samnek van, kérjen tőle, amikor az előbb könyvét olvasgató lány odamegy Samhez. Felvont szemöldökkel nézem, ahogyan beszélni kezd neki, majd azt, ahogy Sam elfordul tőle, mintha csak a cigit akarná kidobni, de aztán nem fordul vissza, hanem befelé veszi az irányt. Öntudatlanul is megcsóválom a fejem erre a taplóságra, azt hiszi, a lányok örökre hasra vágódnak majd előtte, mint az a lány, akit ott hagyott, de a szégyen mellett a srác szexiségétől is ég az arca?

Az erkély alá érve felnéz, mintha mindig ezt tenné, és észrevesz.

- Leugorhatnál, mint a macskanő – szólít meg.

- Nem ugrok – támaszkodom a korlátnak.

- Annyira nem magas – szemrevételezi a falat. Az ott hagyott lány furcsállóan pillant felénk, mint aki tőlem akar trükköket ellesni. Ehhez nincs gyomrom, befelé indulok.

- Hé! – szól utánam Sam, pedig tudja a nevem. – A Rómeó és Júlia jobban bejön?

- Sose jött, de megpróbálhatnál felmászni, kíváncsi lettem – megyek vissza.

Még egyszer lecsekkolja a távot, majd közvetlenül az erkély alá lép.

- Jövök.

Sam

Rina Iulest azonnal felismerem, nem hiába néztem meg hússzor a közösségi oldalra feltett egyetlen képét, mint a tenyerem, úgy ismerem. Elölről. Hátulról nem vagyok benne biztos, ezért hagyom ott Iuelst, tegyen, amit akar a heti kajával, engem baromira nem érdekel. Nővére nyomába szegődök.

Sokszor hallottam már, hogy „neked jaj lesz, ha Rina Iules meglát”, „akkor nem pofiznál így a lányokkal, ha Iules nővére helyben lenne”, sikerült felkelteniük iránta érdeklődésemet. Arra gondoltam, ha látom, és váltok vele pár szót, az egész elmúlik, a varázsa széjjelreped, ezért követem továbbra is ahelyett, hogy mellélépnék.

Kényelmes tempóban halad, itt-ott megáll megnézni egy fát… egy padot vagy egy épületet.

Bár a kolival szembe ér, odamegy Dreához. Ő megmutatja neki a kolit.

Indulnék utána, de Drea feltartóztat.

- Tudnál segíteni felkészülni? – mutatja a könyvet, amiből tanulnia kell.

- Letudtam előző félévben – tudatom vele, hogy semmi kedvem elővenni tudásom, tökre mindegy nekem, más túljut-e rajta, míg nekem megy.

- Igen, csak ez a képlet…

Rina Iules eddigre eltűnik az előtérben, és bár tudom, hogy öccse messze van – kiabálása még nem hallik ide, pedig nagy zajt csaphat maga körül, hogy magára hagytam -, utána akarok menni. Már pedig amit akarok, azt meg is teszem. Ott hagyom Dreát.

A látogatóknak fenntartott szűk fülkében áll a két fotocellás ajtó között, nyilván nem nagy jókedvében. A délutánban úgy néz ki, mint egy bebocsátásra váró macska, aki kapargatja az ajtót, és gazdájáért nyávog. Ahogy elnézem alakját, eszembe villan, hogy szívesen lennék a gazdája még akkor is, hogyha a macskák függetlenebbek minden más állatnál.

A macskalány közel áll az üvegablakhoz, ami mögött Chuck bénázik. Lepetézhetett Rina miatt, mert a szokásosnál is esetlenebb, de köti az ebet a karóhoz: a macskák csak úgy nem mehetnek be.

- Mozogj, Chuck! – siettetem a maflát.

Az látja a szememben a szikrát, de látja Rinát is.

- De akkor te maradj kint.

A macskalányból hirtelen macskanő lesz, ahogy haját igazgatja, kikerekedik melle, két lábát szorosan egymáshoz nyomja, amitől feneke és combjai érésnek indulnak, egészében véve az ifjúság és érettség sajátos egyvelegét nyújtja. A legjobb korban van, ahogy én is. Legszívesebben azonnal megmondanám neki, és felkínálnám szobámat ott alvásra és egyébre külön kiemelve az egyebet, amikor meghallom doromboló hangját, ahogy önmagában a rosszaságnak örül.

- Felejtsd el.

Ez még engem is kiüt, nemhogy a fal másik végén lévő szerencsétlent. Odanézek, hogy mi van már vele, kinyúlt-e, mire félreérti, és beenged minket.

Érett barack fenekű macskanőm elém tolakszik, és már bent is van. Szorosan követem rá se hederítve Chuckra, aki betojt annyira, hogy kijöjjön a portásfülkéből, és parancsolgatni kezdjen neki. Rina tesz rá, nadrágja pár centivel lejjebb ereszkedik, ahogy felfelé tapos a lépcsőn.

- Az Isten basszon meg, Sam! – kezd ordítani Iules, akit a fotocellás ajtó már nem engedett be. Itt vagy ki leszek lapítva vagy a macskanő megment.

Utóbbi. Amint Chuck visszarohan a portásfülkébe, és David bebocsátást nyer, kezdődik a műsor.

- Hogy a kurva életbe hagyhattál ott? – harsogja tele szájjal, a pogácsa szájában maradt, ha dühös is. – Ott álltam a szarházi utca kellős közepén ezekkel, mint valami csöves!

- A lépcsőzés karcsúsít – hívogatja nővére.

Iules bűbájszóra elfelejti a kaját, amit vett, a sérelmet, hogy ott hagytam, odamegy hozzá.

- Rina, ezt a kibaszást, hogy kerülsz ide? – tiszteli meg ezzel a kicseszett szóval Rinát.

- Te hívtál mindig – neveti el magát macskanőm, majd fogadja Iules ölelését. – Három sarokra lakom egy albérletben.

Három sarok. Ne felejtsem el kiszámolni, melyik lehet az – hacsak nem számolta el. A nők már csak ilyenek, márpedig ő nagyon is nő.

Míg Iuels utána érdeklődik, eldobom a feleslegessé vált szatyrot.

- Pont hozzánk tették be az amatőr próbahelyszínt, amivel messzire elüldöznek. Amúgy tíztől csendrendelet van, úgyhogy a konzervatóriumban kell majd próbálnom – meséli, és úgy tomporít hozzá, hogy az nem igaz. Hacsak nem engem akar titkon elcsábítani – klassz lenne -, a vérében van a fesztelen, szexis viselkedéstár.

- Ja, hagy mutassalak be Samnek – jutok eszébe Iulesnek. Kösz.

A macskanő először emeli rám szemét. Tágabb, mint egy macskáé, ígéretes. Udvarias érdeklődéssel néz rám, ami kevéssé tetszik.

- Mutass – mondja.

- Sam, ő itt a nővérem, Rina. Rina, Sam. – hagyja ki Iules azt, hogy a haverja vagyok. A rohadék! Bezzeg a húgom már megvolt neki.

Rina Iules látszólag kegyeibe fogad, egyébként meg tesz rá, ki vagyok, ami nem is olyan nagy hülyeség, az öccse úgyis több tucat embernek be fogja még mutatni. Dorombolása abbamarad, hűvösebb szakmaisággal néz utána öccse jóllétének ott hagyva engem. Most már tudom, milyen volt, amikor Iulest csávában hagytam. Posvány.

Kimegyek, hogy elszívjak egy cigit öt méterre a bejárattól. Hátravetett fejjel gyújtom meg a végét, szándékosan nem nézve Drea felé, aki így is azt hiszi, hogy flörtölni jöttem. Az a lány mindent jelnek vesz. Azzal macerál, hogy csak egy feladatban segítsek neki, de erre nem szerződtem, két perc után eldobom a cigit, és befelé indulok. Akaratlanul is felfelé hajlik felem arra, amerre macskanőm ideiglenesen tanyázik, hát nem ott áll az erkélyen, és engem néz? A macskák is mindig figyelnek.

- Leugorhatnál, mint a macskanő – szólom el magam.

- Nem ugrok – néz le rám nem tagadva, hogy képes lenne rá.

- Annyira nem magas – húzom el előtte a fonalat, csak kapjon rá. Nincs kedve, lusta kiscica, befelé indul. Ezt nem hagyom.

- Hé! A Rómeó és Júlia jobban bejön?

Ez már érdekelné. Hiába, a szépirodalom.

- Sose jött, de megpróbálhatnál felmászni, kíváncsi lettem.

- Jövök.

Felnyúlok az erkélyt tartó ívre, és megkapaszkodom. Ha nem szakítom le, és nem omlik rám, élve megúszom, ha rám szakad, Rina Iulesszel halok. Mindkettő oké.

- Még jó, hogy nem vagy Rómeó, ó, Rómeó – könyököl a korlátra cseppet se igyekezve abban, hogy segítsen, pedig már elérne.

- Így választottam nevet, ó, Rina – mondom könnyedén, és tényleg természetesen jön ki a számon, ami meglep. Ó, Rina, ó, Rina.

Hamar felérek az erkély tetejére, megkapaszkodok, és a külső peremen tartva lábam jobban szemügyre veszem. Még mindig az erkélyen könyököl, hosszú vörös haja előreomlik, szívesen megkapaszkodnék benne. Csak hát abból baj lenne.

- Máris összebarátkoztatok? – jön ki vigyorogva Iules, úgy tűnik, szorgalmazná, hogy azt tegyem nővérével, amit akarok. Cserébe a hugiért.

- Csak leellenőriztem, milyen kondiban van a barátod – húzódik hátrébb Rina. – Minden egészséges húszéves megtudná mászni ezt az erkélyt, nem túl jó a biztonság.

Hűtlen, mint egy macska! Miért nem egy kutyanő tetszik?

- Ööö… bocs, minden rendben? – kérdezi lentről Drea. Ugat a kutya. Már értem.

- Vissza nem megyek – nézek a testvérpárra, és egyszerre húzom át lábam az erkélykorlát felett. Észreveszem, hogy Rina összerezzen. – Mi az, úgy tudtam, a macskáknak nincs tériszonyuk.

- Nincs is. De mások bénasága miatt érezhetik érintve magukat – megy vissza a szobába.

Én inkább máshogy érinteném, de hát ő tudja. Közben Iules beinvitál.

- Meséljetek, mit lehet itt csinálni, mielőtt megöl az unalom – kér minket Rina már a fotelben ülve. Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy macskából van, szereti a kényelmet is. Azon tűnődök, hogy tudnám magamhoz csábítani, és elképzelem, milyen lenne, ha tejet nyalogatna le a bőrömről. Vagy ő meztelenül egy kád tejben… pfú.

- Ma a grillteraszra megyünk sörözni, gyere velünk – hívja az öccse.

- Sör? – Inkább tejecske, mi?

- Odalent főzőverseny lesz, ha érdekel – vetem le magam a szemközti fotelbe az egyik ott talált sört bontva. Rina arcán ismeretlen kifejezés suhan át. – Sok kolbásszal.

- A nővérkém nem pasizik – mímel takarítást Iules.

- Mert?

- Aligha lenne ez a te dolgod – mosolyog rám Rina.

- Mert?

Iules egyikünkről másikunkra néz, észreveszi a macskanő arcán a szemrevételezést, amivel engem illet. Közülünk bárki észrevenné.

- Mert gyerekek vagytok – csapja le a témát Rina kivéve a kezemből a sört.

- Most miért? – kéri ki magának Iules. – Azt hiszed, nem döngettünk eleget?

- Azt hiszem, nem döngettetek elég nőt – nyomja meg az utolsó szót Rina. Marhára egyet tudok vele érteni.

- Tudod, igazad van. Ha tudnál segíteni… - nézek rá álkétségbeesett arccal.

- Ennyire nem vagyok könnyen manipulálható – teszi le a sört maga elé.

- A fenébe – dünnyögöm, de ott szám sarkában a félmosoly. Okos cicus.

- Gyere el velünk, aztán majd látsz, amit látsz – mondja Iules megoldva a problémát.

- Rendben, de előbb átveszek valami rövidebb pólót. Adsz?

- Ja, ki van téve egy.

Amint öccsével lebeszélte a pólócserét, bevonul a mosdóba.

- A te pólódat hordja? – engedem neki csodálkozásomat.

- Szereti a lenge öltözetet – röhögi el magát.

- Női ruhák között is sok a lenge.

- Nem kurválkodik – kapja fel azt a sört, amit nővére elorozott tőle. Fogadok, hogy lepaktált Rinával, ő elveszi tőlem, hogy megihassa. Nagyot kortyol belőle. – Nem akarja, hogy lássák mindenét.

- Így se lehetett látni – mondom szkeptikusan.

- Nézted?

- Haver… - dőlök hátra. – Ez a nő…

- A nővérem.

- Igen, a nő-véred jó nő.

- Nem bírnál vele – vigyorodik el elégedetten. Ha nekem ilyen nővérem lenne, én is ilyen arrogánsan beszélnék mindenkivel.

- Fogadjunk egy tízesbe?

- Hallod, nem, a szüleim így is alig adnak zsét, egy tízesben még rá se fogadok.

- Ötös? – alkudozok, mert ezt nem hagynám ki.

- Legyen, de jössz nekem két sörrel – halász elő egy ötöst, hogy a cserép alá tegyük, ahol a fogadáspénzt tartjuk. – És, ha bejön, elmondod, milyen az ágyban.

- Hallod – röhögök fel most én. – Mi a picsáért?

- Az ember nem lehet büszke a nővérére?

- Időkorlát?

- Mához egy hét.

Mire Rina kijött, lepacsiztunk, és indulhattunk a sörön – haha - következő főzőversenyre.